Veress Csenge: Egy néző gondolatcikázása

Egy néző gondolatcikázása

Megint kések.

Én vagyok az utolsó a közönség közül, akit beengednek.

Nem tudom, hova szól a jegyem. Felsurranok a páholyba. Kezdődik is az előadás.

Balett? Na, erre nem számítottam. Megint úgy jöttem színházba, hogy meg se néztem, mire jövök.

Ránézek a színlapra.

„Május 14., csütörtök, 19:00 óra, Szigligeti Színház”

„NYÍLIK A VILÁG”

„Összeállította: Fodorné Molnár Márta és Macher Szilárd”

„Magyar Táncművészeti Egyetem, Budapest”

Pam-pam-pam!

Számolom a jeleneteket... 1, 2, 3...

Miért tapsolnak minden jelenet után? És miért ilyen hosszan? Látszik, nem baletten nőttem fel.

4, 5...

Tralalalaaa...

A fiúkon miért csak harisnya van? De legalább látszik, hogy nagyon jó minőségű. Kényelmes lehet.

Felfedezek palotás elemeket.

Próbálom értelmezni, sztorit alkotni belőle. De kell-e egyáltalán?

6, 7, 8.

Taps, taps, taps. Felmennek a fények.

Ilyen hamar vége van? Ránézek a telefonomra.

40 perc.

Ilyen hamar lejárt? Nem baj, úgyis éhes vagyok.

Az emberek gyanúsan nem állnak fel. Vajon csak szünet lenne?

Megkérdezek egy idős nénit, azt mondja, csak szünet van. Elbeszélgetünk az előadásról. Szerinte sokkal jobb ez az előadás, mint a Suttogások és sikolyok, amit 17 órától néztünk meg. Nem értek vele egyet, de megértem. Nem bírta nézni a főszereplő szenvedéseit, a vért stb. Ezt viszont nagyon kedvesnek tartja.

Vége a szünetnek.

Balettnek nyoma sincs.

Nagyon összezavar ez a mai nap. Összefüggésekre, dramaturgiára számítottam, ehelyett kiderült, hogy belecsöppentem a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak előadás-részleteibe.

Modern néptánc. Ilyen is lehet?

Pina Bausch-stílusú ruhákban, befonott hajjal néptáncolnak. Míg Pina Bausch a balettből kiindulva teremtett táncszínházat, ők a néptáncból teszik ugyanezt. Nagyon tetszik nekem ez a kísérletezés, hogy ennyire bátran nyúlnak hozzá a néptánchoz. Valami teljesen újat alkotnak, amit még nem láttam. Ezzel visszahozták a kedvemet a néptánchoz.

Ez a néptáncos barátaimnak nagyon tetszene.

Na, ilyennel kell a diákokat bevonzani! Nekem biztosan meghozták a kedvemet.

Kezd egyre inkább mozgásszínházzá válni. Ezúttal népzenére.

Újraértelmeződött bennem a néptánc fogalma.

Ki ez a bácsi?

Lálálálálá...lálálálálálá...lálá..

Na, végre tánc! Bohókás.

Most már nagyon éhes vagyok.

Ezek a lányok olyanok, mint én néptáncfellépés után: befonott haj, smink, szoknya, férfikalap. Táncház-hangulatot teremtenek. Kicsi csajoskodás, pletykázás, de egy kicsi legényesezés is belefér – mert ki tiltja meg?

Nagyon édesek.

Egy fiú egyedül táncol egy hegedűvel. Azt mondta a bácsi, hogy ennek az a címe, hogy Egyedül. Majd következik a Bujdosó álma, a Téboly...

Vajon spagetti lesz a vacsora? Remélem.

Intenzív a különbség a női és a férfi csoportok tánca között.

Nagyon vad, nagyon erőszakos, nagyon hangos, nagyon energikus, nagyon rituális a férfiaké.

Majd megint a kis játékos, kedves, boldog lányok.

Bár modernizált, a nemeket hagyományosan ábrázolják – ahogy az emberek elvárják a néptánctól.

Ez most néptánc és balett egyvelege?

Ez meg disco és néptánc egyvelege?

Taps, taps, taps.

A magyar közönség állva tapsol. Ilyet is ritkán látok.

 

Veress Csenge harmadéves teatrológus hallgató a BBTE-n Kolozsváron.